A Pap Tamás Emlékére Alapítvány célja:
· Balassagyarmat és Rétság vonzáskörzetében élő és tanuló szorgalmas, tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalok közép és felsőfokú továbbtanulásának elősegítése,
· a nevelés és oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés támogatása kiemelt tekintettel a műszaki, a közúti szakmai képzésre.
Az Alapítvány fiatalokat támogató működésén keresztül az alapítóknak és támogatóknak kedves Pap Tamás – okleveles útépítő és fenntartó üzemmérnök, a térség országos közúthálózata üzemeltetésének, fenntartásának mintegy harminc éven át volt irányítója – nevét, emlékét kívánja fenntartani.
Az Alapítvány gazdálkodása
· Az Alapítvány nyitott, ahhoz pénzzel, vagyoni vagy szellemi hozzájárulással bárki csatlakozhat, aki céljával egyetért.
· Az Alapítvány önkormányzati közfeladatokat – szociális támogatást, a nevelés, oktatás, képességfejlesztés segítését – tűzte céljául, ezért közhasznú alapítványnak minősül, így az Alapítványt, a 2001 óta közhasznú Alapítvány támogatóit és szolgáltatásai igénybevevőit a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti kedvezmények illetik meg.
Az Alapítvány induló vagyona 300.000.- Ft volt, ami az adományokból 2019.12.31-ig összesen 9.149.043 forintra gyarapodott!
A korábbi 3,7-8,5 % közt ingadozó, mára nagyon lecsökkent kamatok 4.715.845 Ft –ot hoztak.
A 2001 óta közhasznú minősítés alapján utalható SzJA 1 %-a 5.420.031 Ft-tal növelte lehetőségeinket.
Az összes bevétel tehát 19.284.919 Ft volt.
Az Alapítvány vagyonát – az Alapító okiratban foglaltaknak megfelelően – az Alapítók által felkért ötfős Kuratórium kezeli. A kuratórium feladata, felelőssége, hogy őrizze, és lehetőség szerint gyarapítsa az Alapítvány vagyonát és döntsön a vagyon célszerű, alapító okirat szerinti, leghatékonyabb felhasználásáról.
A 309 eseti támogatás és ösztöndíjak összege 17.735.000 Ft-ot tett ki, a 21 év alatt mindössze 427.047 Ft költségünk merült fel, az összes kiadásunk így 18.162.047 Ft volt.
2010-től - a jogos igények és a csökkenő bevételek egyenlegeként - megkezdődött az alaptőke támogatási célú felhasználása!
|